Egy vacogós novemberi napon, amikor közel húztuk az olajradiátort, hogy a meleg légbuborékban üljünk, jött először emjános, és én azonnal nem értettem. Bécsből érkezett, asszonytól, (szociális bér)lakásból, - szerény segélye, ott, kinn, átszámolva a fizetésem szintjén volt akkortájt. „Miért jött haza emjános?” – „Mert magyar vagyok, és itthon akarok meghalni” - ezen 10 év alatt sem tudtunk túljutni, ami egy kicsit riasztó, ha jobban belegondolok. Melléje gondolva, hogy 140 e ATS –ét nyúlták le a Keletiben – az összeg az idők során mindig változott, rituálisan szoktuk átbeszélni, az is a rítus része, hogy mindig más a szám – ebben a kérdésben elfoglalt álláspontjára semmi nem látszott hatni, ez sem, én sem.
56-os disszidens, volt ő rabszolga-felügyelő, mint Rimbaud, a Dominikai Köztársaságban, de egysíkú volt az ellátás – mindig banán - így a többi kicsábított magyarral együtt a lázadó rabszolgák oldalára állt. Harcolt a dzsungelben, bár nem volt olyan high-tech cucca, mint Chuck Norrisnak, és csak kemény menetek után sikerült visszajutnia Európába.
Na, ha már hazajött – mármint, ide, úgyszólván teljesen leghaza végül, minden előzetes terv nélkül felszállva a vonatra, szállt le itt a semmije-nincs közepén -. akkor próbáljunk meg valamit intézni. Volt ami ment, volt ami nem, például az osztrák nyugdíj az nem – nem volt meg a 15 éve, csak 11 körül – Magyarországon azért összejött a járadék, a nyugdíj itt sem, mert ahhoz meg az 56 előtti szolgálati ideje volt kevés. Terv maradt az is, hogy hazaköltözik a poroszlói családi házba, - testvére leszármazottai laktak ott, volt pereskedés is – nyertünk! -, de végül nem volt gyomra kilakoltatni őket a rommá lett családi tűzfészekből. Másik testvére sem segített igazán, de ez nem is fontos.
De az igen, hogy egyszer ment emjános az utcán, itt leghaza már, amikor rámutattak. Gyerekek mutattak rá, villogó rendőrautó állt meg mellette, - „velünk kell jönnöd emjános” – pergett a film tovább. „Valaki megrágalmazhatott – gondolta Josef K. - akarom mondani, emjános. Velük ment (nem volt választása).
10 hónapig ült előzetesben. Szörnyű, égbekiáltó, döbbenetes volt a vád, felfoghatatlan, és megemészthetetlen. „Ismerje el, hogy maga tette, emjános! – De hát nem én voltam, nem érti, hogy nem én…”, - ez ment 10 hónapon keresztül. De csak szóban, meg pszichoterror-izélték, kicsi szerencséje volt a vizsgálójával, mert sohasem ütötte meg. Nem úgy velem, volt egy élesen megmaradó és nagyon gyenge pillanatom, amikor remegő kézzel lapozgatva a gyerekek vallomásait bevillant az a lidérces lehet. Nem, nem lehet, de ez már visszacsinálhatatlan. Soha nem mertem megmondani neki, ez van (vagyok).
A vád megdőlt, mint a pisai torony, nem egyszerre, szép lassan, ki kellett várni. Nem, nincs emjános bal vállán sárkányos tetkó, nem volt fekete bőrtáskája, vagy nem olyan, etc. Az ügyészség végül ejtette a vádat, a sok szófia beszédből semmi nem jött ki. „A bíróság semmit nem akar tőled, befogad, ha jössz, és elbocsát, ha távozol.”
A kártérítési pert megnyertük, az állam fizetett, lett belőle „biztos lakhatás” – Albérlők Háza! Öt évet ki kellett fizetni kesben, maradt azért valami a megítélt 500 eFt + kamatokból. Frigóra, tévére elég.
2000-ben a Magyar Köztársaság szociális biztonsági egyezmény kötött az Osztrák Köztársasággal, amely lehetővé teszi a szolgálati idők kölcsönös elismertetését. A kinti, és az itthoni éveket egybeszámolva nyugdíjjogosult – nagy szó! - lett emjános – mégiscsak fog a macska egyszerre kinn, s benn egeret. Most – még mindig - ezt intézzük. Az ügyintéző kisasszony azt mondta, legutóbb, hogy megkereste az osztrák biztosítót, de nem válaszoltak, nem küldték a szolgálati időt és az előírások szerint csak hat hónap után sürgetheti. Az, hogy nekünk már megvan – amikor 93-ban először intéztük, már összeszedték – nem számít, nem jó, új kell, osztrák kell – a régi is az! – lehet, hogy K.u.K-s pecsét is kell rá, „hiába, ez az osztrák vircsaft, „schweinerei” mondja emjános. Talán telefonáljunk oda nyomatékul. Jó. Megtettük. Úgy tűnik, sínen van a dolog, csak várni kell.
Várunk. Csak emjános, bár nagyon jól tartja magát, úgy ránézésre, senki meg nem mondaná, hogy hajléktalan – miért az? – ketyeg az órája. Alig látni rajta a jeleket, régivágású úriemberes modora is a régi, de a gyakorlott szem látja a pontos időt. Egyre többet panaszkodik, az esze kereke járása is meglassúbbodott, például alig tudja megkülönböztetni egymástól a magyar politikusokat a tévében. A nyugdíjból talán majd ki tudjuk fizetni az újabb öt évet az albérlők házában, még van két évünk, remélem, addig meglesz a határozat.
Várunk. Minden vád megdőlt, minden pert megnyertünk, illetve megnyert emjános, győzött az igazság, de még kicsinyég várni kell. Az időt jól teletjük, tél van megint, de emjánosra azért egyszer már rámutattak.
forrás: www.menhely.hu