Kétféle szociális munkás létezik: aki szereti a mákos rétest; és aki nem. Én az előbbihez tartozom.
Kétféle szociális munkás létezik: aki az utcán jövet-menet, munkába és haza igyekvén, vásárlás és utazás közben "közömbös" az utcaemberek iránt; és aki nem. Én az előbbihez tartozom. [Munkaidőben Velük és Értük vagyok, munkaidőn kívül nélkülük. Ezért nem adok pénzt a guberálónak, nem veszek újságot a flaszterárustól, stb…]
December eleje van, mínuszokat jelez a hőmérő és kezem-lábam; mindenki didereg. Még nem kezdődött el a karácsonyi bevásárlási láz, még nem indult meg az adakozókedv sem.
Éhes lettem. Budapest forgalmas közlekedési csomópontján barátságos kis cukrászda hívogat. Nagy kirakat, azon keresztül látom a friss habos édességeket, érzem a kiáradó ínycsiklandó illatokat és melegséget. Bemegyek, rendelek egy üdítőt és egy mákos rétest. Az eladólány unottan odasétál a pulthoz. Figyelemmel kísérem ténykedését. Amint tányérra helyezi a süteményt, megpillantok egy öregembert odakint. Hajléktalan. Kívülről az üvegportálhoz támaszkodik az orrával - mintha így érezné a friss-meleg illatokat -; megpróbál előbbre csoszogni, ám az üveg útját állja. A lány visszaér elém. Kérek tőle még egy mákos rétest - ezúttal csomagolva. Száját biggyeszti, aztán hozza. Fizetek, kisietek az öreghez az ajtó közelébe.
- Tessék. A magáé, ha elfogadja.
- ???
- Mákos rétes.
- Honnan tudta, hogy ezt szeretem?
- Csak úgy. Gondoltam.
Csillogó szemmel nyúl a kis papírzacskóért, s megszerzett zsákmányával távozik. Visszatérek a cukrászdába, megeszem a saját süteményemet. Nem esik jól. Talán ezt is oda kellett volna adnom?!
Kétféle ember létezik: aki szereti a mákos rétest; és aki nem…
forrás: http://www.menhely.hu/