Cső lakók!


A "várvédő"

június 07.

0 komment

Mostanában hamar betelik a szállónk, amit ittas állapotú, ágyhoz már nem jutó embereink nehezen viselnek. Némelyek furcsa tettekre ragadtatják magukat, jelen esetben-a szálló megtámadására, ostromára. Emberünk is így tett, először szóban „gyere ki” felszólítással, (amit egy kis bicska elővillantásával próbált még érthetőbbé tenni), majd amikor látta, hogy ez nem vezet eredményre, akkor más eszközhöz nyúlt. A kint lévő kukákon pihent egy ötméteres fapalló, amivel verni kezdte az ablakot védő rácsunkat. Többször kértem, hogy hagyja abba ezt a tevékenységet, és ne zavarja a többiek nyugalmát. Kérésem süket fülekre talált, ezért becsuktam az ablakot. Ezzel le is tudtam a dolgot magamban, ezért ért váratlanul, amikor megpillantottam a pallót a rácson keresztül az ablakhoz, és felém közeledni. Egyszerűen kinyitottam az ablakot, félig behúztam a pallót az ebbe kapaszkodó emberrel egyetemben. Egyet-kettőt még ráztam a pallón, minek folytán elengedte harci eszközét, így egy váratlan mozdulattal behúzhattam az egészet. Az ostrom nem sikerült…
Talán majd legközelebb.

 

forrás: www.menhely.hu

 

0 komment

Megosztás:

Címkék: ablak ostrom szálló fapalló

süti beállítások módosítása