Cső lakók!


Elme és a bajok

június 20.

0 komment

A nappali melegedő is félelmetes hely lehet, de mégis, mint a szabad ki-be járhatóságra is lehetőséget adó és többszöri röpke, akár pár perces tartózkodásra is igénybe vehető helyre nagyobb eséllyel látogatnak be a mentális zavarokkal élő, és betegségekben szenvedő emberek. Nem mindig a pénzhiány okozza a bajt. Az ilyen problémákra utaló tünetek virágzó botanikus kertje vesz minket körül, vált ki belőlünk érzelmeket és tetteket. Nélkülük unalmasabb lenne az élet. Talán hozzánk sem térnének be, ha a Társadalom megkövetelő normaalkotásaival nem kényszerítené őket, kétséges értelmű körök megfutására. A „gondoskodás szünetel” tábla évek óta kitehető lenne, ezen a területen. Ellátatlan, vagy rendszertelenül, mondhatnánk véletlenszerűen és többnyire rövidke időszakokra, ezért eleve kudarcra ítélten kezelt betegek, akiknek megszakadt vagy sosem volt kapcsolata az egészségügynek ezt a területet ellátni hivatott intézményeivel. A hajléktalanoknak lakhatást, vagy gondozást nyújtó intézményeink, a közösséget és szervezett működést óvó szabályaikkal nagyon rövid idő alatt kirekesztik ezeket az embereket. A speciális gondoskodásra képes férőhely pedig érzékelhetetlenül kevés helyen érhető el.  Ez így nem fog menni. Ellehetetlenült és a hajléktalan létben sodródó, egymásról olykor hírt tudakoló, de valós kapcsolat nélküli családdarabkákat látunk feltűnni. Anyagi javaktól motivált megkeresések érkeznek távoli rokonoktól vagy ügyvédi irodáktól.

Többször sikerül összekötnünk szálakat, információt szolgáltatunk, igazolunk és működtetjük munka és egyéb kapcsolatainkat. A hétköznapokban pedig tolerálunk és védünk.

Csakhogy mindez a legritkább esetekben vezet megnyugtató eredményre, sokkal inkább szükség-megoldásokra, elakadásokra. Ilyenkor megélhető akár a győztünk és a már késő érzés is.Naponta meghallgathatjuk, a regisztrációs asztal mellett elfogyasztott tea közben /a lassú észjárás hasznos lehet/: Nem szabad köpködni. Nem szabad kukázni.

Nem szabad aludni az aluljáróban. Nem szabad sok bort inni. Nem szabad hangoskodni. Nem szabad cigarettázni. Nem szabad káromkodni. Nem jó bevizelni. Nem jó fázni. Nem jó vakarózni. Nem jó kitiltva lenni.Mikor lehet bekerülni a kórházba? Hol vannak a testvéreim? Mióta vagyok kitiltva? Meddig vagyok kitiltva? Meddig jó a papírom? Meddig maradhatok?

Kell szedni a gyógyszert. Meg kell csináltatni az igazolványt. El kell menni a Köjálba. Ki kell jönni az aluljáróból. Szépen kell beszélni.

Keresnek. Megvernek. Lekurváznak. Megbüntetnek.

Mikor kimegy az ajtón, motyogja maga elé:
Haggyá békén! Szopjál le! A kurva anyád! Itt minden belefér, bár néha egy kicsit kellemetlen.

 

forrás:www.menhely.hu

süti beállítások módosítása