A hatéves gyermekem egyik hajnalban rosszul érezte magát. Nehezen aludt el újra, reggel nem volt szívem felébreszteni, hogy oviba készüljünk. Jókedvűen ébredt, már kutya baja sem volt. Jó, akkor megyünk együtt dolgozni. Eljött velem, az irodában töltötte a napot, lefoglalta magát: rajzolgatott, zenét hallgatott, stb. Közben azért néha mászkált is, csicsergett, mindent érzékelt a körülötte zajló dolgokból. Elég mozgalmas napunk volt, sok ügyintézéssel, magas forgalommal, statisztikakészítéssel, sok adminisztrációval, nehezen kezelhető ügyfelekkel – volt köztük részeg is. Szóval volt minden. Munka után hazamentünk, végeztük a szokásos esti ténykedéseinket, nem került szóba a munkahely. Az esti fürdetésnél aztán leányom megszólalt.
- Anya, én a társaimmal (gondolom az ovis barátok) alakítok egy csoportot.
- Jó, és mit fog csinálni az a csoport? – kérdezem mit sem sejtve.
- Hát segítünk azoknak, akiknek nincs hol aludniuk.
Hoppá. Óvodások. Nem majd, amikor felnőtt lesz, akkor esetleg, hanem most rögtön. Erre aztán nem tudtam mit válaszolni. Meglátjuk.
forrás:www.menhely.hu
Cső lakók!
Utódlás
május 16.
0 komment