Előttem ül, úgy látom, unja már nagyon. Fészkelődik, ásít, átsandít a szomszéd íróasztalhoz, belehallgat az ott folyó párbeszédbe, mert az a másik hajléktalan, és a vele foglalkozó szociális érdekesebbnek bizonyul, mint ami nálam történik. Mert én csak írok-írok már vagy fél órája, néha kérdezek valamit, de a kérdésemre többnyire vállvonogatás a válasz, mintha azt mondaná: csináld, ha nincs jobb dolgod. Végre kiizzadom a fellebbezést, felolvasom, mielőtt aláíratnám, de erre se nagyon figyel. Aztán eltelik egy hónap, szokásos csütörtöki ügyelet, hívom a következő ügyfelet, látom, az emberem az. Be nem jön, az ajtóban megáll, kezében tábla csoki: Ezt magának hoztam. Elfogadták a fellebbezést, megkaptam a nyugdíjat. Tudja, én azt az életben nem tudtam volna összehozni, amit akkor maga megírt. Jól csinálta.
Forrás: www.menhely.hu
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.